Rohantam. A tüdőm visítva sípolt az enyhülésért, de nem állhattam meg. Most nem. Amikor már ilyen közel járok…
Több mint hét perce futok megfeszített iramban, a hátam mögött egyre csak hangosodó morgások és ugatások kíséretében.
A szám teljesen kiszáradt, a lábaim kezdték már feladni. Minden porcikámban éreztem, ha most megállok, nem lesz visszaút. Meghalok itt helyben.
„Nem állhatok meg, nem állhatok meg!” Kiáltoztam gondolatban, hátha valamicskét ösztönzőleg hat rám.
A szabályok egyértelműek voltak. Vagy futok az életemért, vagy meghalok. Ha megállok, nincs menekvés. Széttépnek, mint egy darab rongyot.
Az eszeveszett rohanás közben ágak csapódtak az arcomba, fájdalmas vágásokat ejtve rajtam. A karom is több sebből vérzett, horzsolások borították a tenyerem.
Olyan volt, mintha az ágak direkt hajolnának be elém. Mintha csak azt akarnák, serkenjen ki a vérem, ezzel ösztökélve a mögöttem rohanó szörnyetegeket.

A férfi, aki utamra engedett felvilágosított, amikor megvágta a karom egy helyen.
Közel hajolt a fülemhez, én pedig egyre csak gyorsuló szívveréssel vártam, mi fog történni.
– Minél több csepp véred folyik el, annál jobb. – Lehelete a nyakamat csiklandozta, de nem tudtam erre jóleső érzéssel gondolni. Ha más lenne a helyzet, talán még érdekelne is, hiszen a férfi gyönyörű. Valamiféle földöntúli erő sugárzott belőle, ami a jelenlegi tudásommal érthető is volt. Ezek nem emberi lények. Ezek… mások. Szörnyetegek. – Mmm… a véred szagától összefut a nyál a számban. – A fogait végighúzta a nyakamon és a kulcscsontomon is. – Örülnél neki, ha én kapnálak el. Régen volt részem finom husiban. És te kiváltképp az vagy – suttogta.
A testem remegni kezdett a félelemtől. Eddig is tudtam, hogy ezek hidegvérű gyilkosok, de a férfi szavaitól csak még jobban tudatosult bennem. Jeges rémület kúszott fel a gyomromtól egészen a torkomig, ott összpontosulva egy eléggé kellemetlen gombócban. A szememet könnyek égettél.
– Ez az! Félj csak… annál jobb. Hadd érezzük annak is a szagát – megnyalta a szája szélét. – Drága Testvéreim – fordult el tőlem, szavait a többiek felé intézve. – Ma igazi különlegességet kaptunk. Aki elkapja, eddigi élete legjobb csemegéjét kaparintja a keze közé, ezt garantálom.
A tömeg szemében éhség és mohóság csillogott, egymást lökdösve próbáltak felém közeledni, de tudták, hol egy bizonyos határvonal, amit nem léphetnek át. Kezeiket felém nyújtották, mint akik már most el akarnak kapni.
– Én fogom felfalni! – harsant fel egy kiáltás tömegben, majd még többen csatlakoztak hozzá, ugyan ezekkel a szavakkal. A hátsó sorban két férfi összeverekedett, kezeiket karmokként tartottál előre. Kék szemeik ijesztő fényben ragyogtak az éjszaka sötétjében. Támadó állásba guggoltak, és nem sok választotta őket el attól, hogy egymásnak ugorjanak.
– Samuel, Richard! Hagyjátok abba! A nézeteltéréseket ne most intézzétek el. A Vadászat egy szent rituálé, ha nem akartok részt venni rajta, nem probléma, de ne verekedjetek! – mondta a mellettem álló férfi parancsolóan.
A két dühös fél egy ideig még nem változtatott helyzetén, aztán egy szempillantás alatt a tömeg két oldalán álltak. Még csak véletlenül sem néztek egymásra, kék szemeiket inkább rám meresztették.
– Így már sokkal jobb. Most pedig kezdődjön a Vadászat!
Az emberi ajkakból örömteli morgások és vonyítások harsantak.
Remegtem a félelemtől, mint a nyárfalevél. A szüleimmel együtt vadászni jöttünk ide, most a vadász helyett én leszek a préda.
– Hallod, amit mondok? – markolta meg valaki fájdalmasan a kezem, mire feleszméltem. – Ha egyenesen futsz, találsz egy folyót. Ha azon átjutsz, szabad vagy. Ha nem, akkor halál fia.
A karomnál fogva előre lökött. Majdnem felbuktam, de kezeimmel sikerült a testem egyensúlyba hozni.
– Fuss! Csak fél perc előnyt kapsz.
Először nem jutottak el az agyamig a szavak, aztán pár másodperc múlva villámcsapásként hasítottak keresztül dermedtségemen.
Ha élni akarok, futnom kell.
Először lassú tempót diktáltam. Az előttem lévő tömeg szétnyílt, én pedig az éhes pillantásoktól övezve berohantam az erdőbe. Teljes erőmből rohantam és rohantam.

A vérem lassú patakként lecsorgott a vállamtól egészen a könyökömig, hogy onnan óriási cseppekben lehulljon a földre, ezzel is vonzva a farkasokat.
Könnyeim is megállás nélkül folytak
Ha átérek a másik oldalra, jobb lesz. Akkor minden megoldódik – nyugtattam magam.
Errefelé már jártam, a patak (ami inkább hasonlított egy kisebb folyóra) csak tizenöt percnyi gyaloglásra volt, futva talán hat-hét perc, vagy annyi sem. Az ismerős terep egy kicsit megnyugtatott.

Mintha csak elméletem igazolná az erdő, miszerint ezek a pokolfajzatok képesek a természetet is befolyásolni, egy kiálló gyökérben elbotlottam, ami mintha a semmiből került volna elő. Hogy tompítsam a zuhanást, és ne csókolózzak össze a földdel, a kezemre próbáltam támaszkodni. Sebeim miatt a tenyerem fájdalmasan feszült neki a mocskos földnek. Szinte égett.
A hirtelen súlytól és a rossz szögtől a karom magam alá gyűrtem, a csuklóm pedig egy hatalmasat reccsent.
Sikítva gördültem a hátamra, a kézfejem erősen szorítottam ép kezemmel a felsőtestemhez. Az eddig hangtalan sírás most keserves zokogásban tört ki a torkomon.
Az ugatások egyre közelebbről jöttek, hallottam, ahogy a mancsok dübörgése átszeli az erdőt.
Magam alá húztam a lábaimat és feltápászkodtam. Egy pillanatig könnyfátylamon keresztül figyeltem, ahogy üldözőim és köztem csökken a távolság.
Szemeim tágra nyíltak, megfordultam és rohantam tovább. A félelem és az adrenalin keveréke erőt adott a folytatáshoz. Szívem a torkomban dobogott, de nem álltam meg. Egyre szaporábban kapkodtam a számon és az orromon is az éltető levegőt. A pár másodperces pihenőm alatt a légzésem lassult, most viszont újra sebes tempóban emelkedett és süllyedt a mellkasom.
Eszeveszett iramban futottam továbbra is, megpróbáltam kizárni a mögöttem egyre hangosodó ugatások. A kezem erősen magamhoz szorítottam, próbáltam vigyázni, hogy ne lóbáljam törött csuklóm.
Hirtelen a víz megnyugtató illata árasztotta el tüdőmet, az agyam egy piciny szegletében pedig ujjongtam. Nincs sok hátra, és elérem a folyót!

A távolban a hold erős fénye megvilágította a vizet, ami visszaverve a sugarakat gyémántként csillogott. Lassú tempóban csordogált lefelé, olyan közel voltam, hogy hallottam a víz csobogását.

Már csak pár méter választott el a végcéltól. Mögöttem vonyítás harsant. Még futva belegázoltam a vízbe, a gyenge sodrásnak köszönhetően könnyedén átgyalogoltam a kis folyót.
Fél kézzel felhúztam magam a part másik oldalán, a hátamra gördülve szaporán szedtem a levegőt.
A megkönnyebbüléstől halk nevetés hagyta el a szám, hogy aztán ismét könnyekben törjek ki.
Egyre több kutyaugatását hallottam magam előtt, kíváncsiságtól hajtva felültem és megszemlélhettem az egész falkát. Némelyik állat a vizet bámulta, mások már visszafelé lépdeltek. Csak az egyik farkas figyelt engem kitartóan. Tekintetében megannyi kék láng táncolt. Guggolva közelebb hajoltam a patakhoz, hogy mélyebben bele tudjak nézni a szemébe. Már csak az a gyönyörű kék szem létezett, semmi más. Szinte hívogatott, hogy még közelebb akarjam tudni magamhoz.
A lángok az én szemeim is elnyelték, fájdalmasan hunytam le szemhéjaim. Égett a retinám, a kezemmel próbáltam dörzsölni, hátha úgy megszűnik a fájdalom, de nem történt semmi.
Talán a fáradtságtól, vagy a sebeimtől, de végtagjaim teljesen elgyengültek, szinte kiszállt belőlem az élet. Karjaim lehullottak az arcomról, én pedig egy csobbanás közepette a vízben találtam magam.
Ha már a Halál kutyái nem öltek meg, a folyó megteszi helyettük.