Főoldal » Cikkek » Kisregények » A Kárhozott érintése

A Kárhozott érintése 5. fejezet
5.

Másnap délután Alanát a férfi simogatása ébresztette. Felemelte a fejét az izmos mellkasról, és egy őszinte mosollyal köszöntötte.
– Szia – dorombolta, mint egy kiscica. Fentebb kúszott Alexander testén, hogy elérve a száját, egy üdvözlő puszit is adjon neki a szavakon túl.
Alex rajongva tekintett a nőre, aki megajándékozta a legragyogóbb mosollyal, amit eddig látni vélt tőle. Úgy érezte, egy angyal mosolyog le rá a mennyből.
– Mi az? – kérdezte most már nevetve Alana, a férfi furcsa, kábult mosolyát látva.
– Csak magamon mosolygok és a nyálas gondolataimon. Amik bár igazak, de irtóra nyálasok.
Alana kuncogni kezdett a férfival együtt.
– És meséld csak, mik azok a nyálas gondolatok?
– Az, hogy olyan vagy, mint egy földre szállt angyal, amikor így, felszabadultan mosolyogsz, a nevetésed pedig szinte csilingel.
A lány egy pillanatig elgondolkozva hümmögött, majd pajkosan elmosolyodott: – Azért annyira nem is nyálas.

Hirtelen megszólalt Lana mobilja. Gyorsan kipattant az ágyból, és úgy ahogy volt, teljesen pucéran odarohant a nadrágjához, hogy kiszedje belőle.
Alexandernek teljes rálátása nyílt a lány csupasz fenekére, a gyönyörűen ívelő derekára, amitől egy pillanatra felszisszent.
Alana visszaült az ágyra, látszólag idegesen meredt a mobilra.
Megnyomta a zöld gombot, majd a füléhez tartva beleszólt:
– Igen?
– Áh, Alana, drágám. Te nem tudod, ki vagyok, de én tudom ki vagy! – nevetett a férfi. – Csak a formaságok kedvéért, a nevem Marius.
A lány fogai összecsikordultak egy pillanatra, de lenyugtatta magát, és tovább beszélt a férfival.
– Mit akarsz tőlem?
– Hallottam már rólad egy pár dolgot. Főleg az istenektől. Tudod, Erisz szeret hencegni az átkaival, nekem pedig van egy szövetségesem. Viszont nem ezért hívtalak. Van nálad valami, ami az enyém. Nálam pedig van valaki, aki hozzád tartozik – nevetett fel gonoszan, majd eltartotta magától a kagylót.
– Segítség! – hallotta a telefonba Evelyn keserves zokogását.
– Mit tettél vele? – kiabálta Alana a telefonba.
– Még semmit. Hozd el a naplót és a pasidat is, akkor majd megegyezünk.
– És ha csak a naplót viszem el?
– Akkor mindketten meghaltok. Te is, a barátnőd is. De a napló legalább nálam lesz. A másik lehetőség viszont, hogy átadod a naplót és a férfit, azt jelenti, hogy  ti ketten életben maradtok. Bár az embereimet nehéz volt meggyőzni erről a tervemről – hirtelen bizalmas hangnemre váltott. – Tudod, ők szeretnének téged kibelezni, utána pedig megölni. De sikerült őket meggyőzni, hogy a naplóm fontosabb.
– Mi olyan fontos ebben a vacak naplóban? – kérdezte idegesen Alana.
– Az legyen az én titkom. Még ma gyertek el Alexander házába – mondta rejtélyesen, majd letette a kagylót.
Alana kezéből kicsúszott a telefon, megsemmisülten meredt maga elé. Elfogták Evelynt, aki igaz, nem tud semmit, de akkor is elfogták, mert ismeri őt..
Idegesen feltúrta a szekrényét, kivett belőle pár ruhadarabot, és idegesen magára kapkodta. A keze remegett, de nem törődött vele.
Alexander is feleszmélt, és követve Alana példáját felhúzta a nadrágját, és gyorsan belebújt a pólójába.
– Mi történt? – kérdezte idegesen, amikor meglátta, hogy a lány magához veszi a fegyvereit.
– Oda kell mennem, te pedig itt maradsz – nézett rá a férfira, akinek aszemében látta az aggodalom fényét. Valami történt.
– Alana, mi történt, ami ennyire felzaklatott?
– Elfogták Evelynt – kiáltotta. – Oda kell mennem, hogy kiszabadítsam.
– Mennünk – javította ki a férfi, hiszen egy tapodtat sem mozdul mellőle.
– Nem, te nem jössz! Ha neked is bajod esne, nem bocsátanám meg magamnak – rázta a fejét a lány.
Alexander nem törődött vele egy fikarcnyit sem, odament a lányhoz, két keze közé fogta az arcát, és kényszerítette, hogy rá nézzen.
– Nem tudsz nélkülem elmenni sehová, mert akkor fájdalmat okozok neked. És talán segíteni is tudok.
– Téged akarnak, hát nem érted! Marius azt akarja, hogy elvigyem hozzá a naplót és téged is, hogy aztán megöljön! Evelynt elengedi, de én nem vagyok biztos abban, amit mond – tört ki belőle hirtelen.
– Akkor pláne veled megyek! Ha meg akarják ölni miattam a barátnőd és téged, akkor nem maradhatok itt. Ha kell, akkor feladom magam.
Alana szeméből hirtelen patakokban folyni kezdtek a könnyek. Nem tudja, mit művelt vele a férfi, de megváltozott. Érezni kezdett, mi több, sírt. – Ha meghalsz, én is meghalok. Ezért nem engedhetem…
– Már miért halnál meg? – kérdezte lágyan a férfi. – Élheted tovább az életed.
– De az már nem lenne olyan élet! Még egyszer nem hagyom, hogy a férfi, akit szeretek kicsússzon a kezeim közül, megértetted?!
Alexander lefagyva állt ott, hirtelen azt sem tudta mit csináljon. A lány szereti őt! Az öröm szinte fejbe verte, és azonnal felfedezte, hogy ő is szereti a lányt. El akarta neki mondani, meg akarta neki mutatni, hogy mennyire, de nem volt rá ideje.

Alana kiszakította arcát a férfi kezei közül, és megindult az ajtó felé. A nappaliba rohant, magához vette a naplót, és beviharzott a garázsba.
A lány nevét kiáltva Alex gyorsan felkapta az éjjeliszekrényről a pisztolyt, amit tegnap a lány adott neki, és utána rohant.
Elkésett. Szerelme épp akkor szállt be a kocsiba, és elhajtott.
Alexander dühösen pufogva, holmi eszement nőszemélyeket emlegetve magában felszállt a motorjára, a fejére erősítette a bukósisakot, és követni kezdte a fekete autót.
Alana a férfi háza felé közeledett, ez tisztán látszott az útvonalon. Egy utcával arrébb parkolta le a járművet, és gyalog indult tovább.
A lány nem akarta, hogy Alex itt legyen a közelében, de tudta, érezte, hogy a férfi követi őt. Nem jött újra a fájdalom, nem szédült.
Izgatottságát csak tetézte, hogy a hálószobájában kiadta az érzéseit. Nem lehetett benne teljesen biztos, hogy szereti a férfit, sőt, még ez után az éjszaka után is kétségei voltak, de akkor szinte akadálytalanul hagyták el a szavak a száját, és abban a pillanatban el is hitte, amit mondott. Arra várt, hogy Alex mondjon valamit, de a férfit mintha lefagyasztotta volna a vallomása. Nem ér rá most érzelmi dolgokkal vesződni, a barátnője testi épsége a fontos.
Szinte észrevétlenül közeledett a ház felé, kezében a fegyverével. Remélte, hogy Alexander nem fogja követni a példáját. A nap még mindig magasan járt, csend vette körül a környéket, hiszen vasárnap volt, az emberek inkább bent pihentek a házaikban. A harcosban felmerült, hogy így talán nem lesz gond, ha lövöldözni kezdenek. Nem kell attól tartani, hogy egy kósza golyó eltalál egy járókelőt.
Hátulról közelítette meg a házat, remélte, hogy ott nem lesznek őrök.
Az épület mögött egy kisebb füves terület volt, épp csak egy keskeny szegély. Benézett a nappali ablakán, és meglátta Mariust, ahogy a szobában járkál. Azt nem látta, hogy Eve ott van-e.
Kezei ökölbe szorultak a dühtől.
– Héj! – hallotta meg maga mögött egy kiáltást, mire azonnal megpördült és elsütötte a fegyvert.
Ahogy a tesztelések alatt megszokta, a pisztoly elsült, majd kattanó hangot hallatva egy pillanat alatt lenyisszantotta a férfi fejét.
Bentről ideges kiabálás hallatszott, Alana pedig tisztán ki tudta venni Marius hangját.
– Gyertek be, vagy különben golyót eresztek a barátnőd fejébe! Gondolom, nem nagyon szeretnéd, ha csak egy kupac pép maradna a barátnőd csinos fejéből. Igazán kár lenne érte! – Miközben ezt mondta, Eve keserves sírása hangzott fel. – Gyere be a bejárati ajtón, akkor talán nem lesz semmi bajod!
Alana áldotta magát azért, mert hosszú szárú csizmát vett fel, amiben elrejtett több pengét és egy kisebb pisztolyt. A hátára is fel volt erősítve a kardja, de attól biztosan meg fogják fosztani. Még a csuklóira erősített pengékben bízott, hogy azt nem fedezik fel a hosszú ujjú póló alatt.
Visszament a ház elé, és feltartott kezekkel közeledett az ajtó felé. Jobb markában a naplót szorongatta, hogy jól lássák, nála van.

A két fegyveres férfi megmotozta, és ahogy remélte, a csizmáját meg sem nézték. A csuklóin sem vették észre a késeket, ez pedig örömmel töltötte el. Marius Lelketlenjei mégsem olyan szemfülesek, mint ahogy azt harangozták.
Ahogy beljebb ment, sajnálattal konstatálta, hogy hatalmas rumli uralkodik az amúgy gyönyörű lakásban.
A karjánál fogva a nappaliba vezették, ahol barátnőjét találta a vele szemben ülő, cigiző Marius társaságában. A férfi nem volt valami jóképű, sötétbarna haját összefogta a tarkóján. Kissé szögletes állát penge vékony ajkai tették még gonoszabbá.  A szemei pedig Lelketlen mivoltáról árulkodtak.
– Üdvözöllek körünkben – mondta, és kifújta a füstöt a szájából, majd Alanára meresztette a szemét. – Gyönyörűbb vagy, mint mesélték! – Hirtelen a lány háta mögé tekintett, majd kutatóan visszanézett rá. – Hol a kis barátod?
Alana számított erre a kérdésre. Önmagában már eldöntötte mit fog mondani, most mégis nehezen jöttek a szavak a szájára. Tudta, hogy Alexander nem hagyta cserben, és kissé bántotta, hogy hazudnia kell a férfi rovására.
– Nem jött velem. Gyávább, mint gondoltam. Azt mondta, hogy nem öleti meg magát miattam – mondta Alana színtelen hangon.
– Igen, én pedig most jöttem le a falvédőről – ciccegte a férfi. – Cicám, kaptam pár fülest az embereimtől rólad, és nem mondom, amit te az előbb produkáltál, a legjobbak közt volt. De akkor miért nem görnyedsz össze a fájdalomtól? – kérdezte felhúzott szemöldökkel.
Intett a kezével a lány háta mögött álló férfiaknak.
– Menjetek ki, és keressétek meg a drága Alexandert! – mondta gunyorosan. – Itt van valahol. Viszont, te itt maradsz Kígyó!
A férfiak bólintottak, a Kígyó névre hallgató égimeszelő pedig belépett az ajtón. Feje a plafont súrolta. Alana meg merte kockáztatni, hogy nevét az arca jobb oldalán tekergőző vágásról kapta.
– Bájos, nemde? – kérdezte Marius, amikor észrevette, hogy az emberét méregeti. – Egy nő tette ezt az arcával. Jó kis sztori, boldog véggel, hiszen megölte a ribancot – mosolygott negédesen.
Alana mást mondott volna, de ahogy tetszik. Mindenkinek más az ízlése. Arra viszont őszintén kíváncsi lett volna, a férfi azt milyennek találná, ha a szeme láttára belezné ki Kígyót. Látszólag kedveli a kínzást.
– Szép húzás volt, hogy a tegnap az egyik emberemet börtönbe csukattad. Szegényke lassan elfonnyad a sok lélekhiánytól. De legalább megszabadítottál tőle. Nem volt már jó semmire. És főleg nem volt hűséges.
– Miért akarod megölni Alexandert?
– Mert a lelki társad. És azzal fájdalmat okozok neked! Mi több, minden egyes társad szerelmét meg fogom ölni, ha eljön a megfelelő időpont.
A dühtől ökölbe szorultak a harcos kezei.
– Te nem vagy normális!
A férfi épp szólásra nyitotta volna a száját, amikor kintről lövéseket hallottak. Alana szíve összeszorult. Félt, féltette Alexandert.
Pár percig csöndben hallgatóztak tovább, hogy mi történik, de mindent csend uralt.
– Na, meglőtték a pasidat? – érdeklődött Marius mosolyogva.
Alana érezte, hogy a férfinak nem esett semmi baja, de jobbnak látta, ha hazudik.
– Igen – körmeit belevájta a tenyerébe, érezte, hogy a vére kiserken. A fájdalom végigcikázott rajta, egy rándulást előidézve a szája sarkában.
– Az jó! Nagyon jó – nevetett. – Az embereim mindjárt behozzák, és akkor végignézheted, ahogy teljesen végzek vele.
Percekig várakoztak, Alana pedig a helyzetet mérlegelte, amikor hirtelen golyó süvített be az ablakon, eltalálva Kígyó fejét. Pontos célzás volt, szinte a két szeme közt érte a lövés.
– Mi a francot csináltál, te hülye?! – kérdezte magából kikelve Marius.
Elővette a pisztolyát, és Eve felé irányította, de elsütni már nem tudta, mert Alana ráugrott.
El akarta venni tőle a pisztolyt, de Marius vasmarokkal szorította. Belerúgott a lábába, amitől a férfi egy kicsit begörnyedt, majd felhúzva a lábát beletérdelt a gyomrába.
Hallotta, hogy a háttérben Alexander azt kiáltja valakinek, hogy lőjön már, mire a másik férfi visszakiabált neki, hogy nem tud, mert nem tiszta a célpont.
Alana rájött, hogy valahogy úgy kell ügyeskednie, hogy Marius háttal legyen a férfinak, aki lőni akart.
Lendületet véve oldalra pördült, a hirtelen jött lökettel megrántotta a Lelketlent, aki olyan szögbe állt így, ahogy ő akarta. Marius szorítása még mindig nem gyengült a pisztolyon, a csövét Alana felé irányította. A lány látta, hogy nincs más esélye, mint elugrani az útból abban a reményben, hogy a másik férfi is időben tüzel, és nem hagyja, hogy Marius kétszer meghúzza a ravaszt.
Ellökve magától a férfi kezét oldalra lendült. A golyó így is eltalálta a karján, de szinte ugyan abban a pillanatban egy másik fegyver is elsült, Marius pedig eldőlt. Alanára ráborult a Lelketlen, akiből arcára vörös folyadék csöpögött.
– Alana! – kiáltotta Alex.

A férfi hirtelen nem tudta, mit csináljon, annyira kétségbeesett. A lány mozdulatlanul feküdt a Lelketlen alatt, arcára a rajta fekvő barna hajú férfi vére folyt. Mivel két lövés hangzott el, nem tudta, hogy a másik eltalálta-e Alanát.
Odaguggolt mellé, lelökte róla a férfit, és a karjaiba húzta.
Lana szeme csukva maradt, a mellkasa gyorsan süllyedt le és fel. Élt.
Alexander kisimította a lány arcából vértől csatakos haját, és simogatni kezdte a puha bőrt.
– Kérlek, nyisd ki a szemed! – könyörgött neki a férfi.
A jadezöld szempár lassan kinyílt, majd elmerült a tengerkék tekintetben, a lány elmosolyodott.
Alexander jól van, nem esett semmi baja. Fel akart nyúlni, hogy megsimogassa az arcát, amikor éles fájdalom nyilallt a karjába. Felszisszent, és visszaejtette maga mellé.
A felkarját találta el a golyó. Biztosra vette, hogy átment rajta, mert nem érzett akkora fájdalmat, mint régebben, amikor belefúródott a vállába egy 9 mm-es.
Alex óvatosan fogta meg a karját, és elkezdte rajta felhúzni a pólót. Nem jutott vele sokáig, mert rájött, hogy nem húzhatja fel teljesen a válláig. Ha a sebet érinti a póló, azzal fájdalmat okozhat a lánynak.
A férfi kétségbeesetten tekintet körbe, valami éles tárgyat kutatva, és megkönnyebbülten fújta ki a levegőt, mikor meglátta Alana csuklójára erősített pengét. Kihúzta a tokjából, és felhasította vele a lány pólóját.
– Ne aggódj Alex! – mondta halkan Lana. – A golyó átment rajtam. Otthon összeöltöm és kész.
– Nem öltesz össze te semmit! – kiáltott fel Alexander dühösen. – Nem érdekel, mit mondasz, én akkor is beviszlek abba a nyamvadt kórházba! Ott rendesen ellátnak. Majd Nick kiment téged. Azt mondjuk, hogy segédkeztél egy akciónál, és megsérültél. Többet nem fognak kérdezősködni – mondta határozottan a férfi.
Nickolas, aki eddig Eve kikötözésével volt elfoglalva bólintott egyet. A lány remegett a karjai közt, ő pedig próbálta megnyugtatni.
Lana rájuk nézett, és Nickolasnak címezte szavait.
– Köszönöm! – mondta tömören, de ez is elég volt. Az Evelynt ölelő férfi biccentett egyet, majd elhagyták a szobát.
Miután egyedül maradtak, Alana kérdőn nézett Alexra.
– Mennyit…
– Nem árultam el sok mindent – sietett a ki nem mondott kérdést megválaszolni Alexander. – Csak annyit, amennyi szükséges. Viszont, ő nem volt itt. Nem tud semmiről, azt sem tudja, hogy itt hullák voltak. Szépen levágom a fejüket, utána pedig elmegyünk innen. A hullák, ha jól emlékszem a naplóból, akkor el fognak tűnni.
Alana bólintott, és elkezdett felülni.
– Hozd ide a kardom, pisztolyom, megcsinálom. Csak meg kell húzni a ravaszt, és el is van intézve a probléma.
Alexander bólintott, segített Alanának felkelni, majd kiment a szobából, hogy aztán azzal a bizonyos fegyverrel térjen vissza.

Lana kibiztosította a bal kezében. Szerencséjére mindkét karjával tudott lőni. Igaz, hogy a jobb karjával pontosabban, de a ballal se tévesztett el még semmit, maximum egy pár milliméterrel.
Célra tartott, és lőtt. Mindkét lelketlen feje könnyen elvált a testétől, pár perc elteltével pedig semmivé váltak.
Alex átölelte Alana vállát, és elsétáltak a lány kocsijáig, ami pár sarokkal arrébb parkolt.

Alexander akarata győzött, de azért némán tették meg az utat a kórházba, ahol szinte azonnal ellátták a lány sebeit. Mint kiderült, Alexnek itt is volt egy ismerőse, aki nem mellesleg nőnemű volt. Lanát valami eddig ismeretlen kezdte birtokba venni, ahogy a férfi a nővel beszélgetett, majd a vörös hajú céda egy pillanatra hozzáért Alexander karjához.
Alana legnagyobb megkönnyebbülésére a férfi hátralépett egyet, majd visszament hozzá.
– Ad még valami gyógyszert, aztán mehetünk!
– Igazán nem volt erre szükség – durcáskodott a lány. – Holnapra szinte nyoma se lesz.
– Nem baj, de akkor se otthon varrtad össze a lakásodban. Egy orvos jobban ért hozzá.
– Eddig is megcsináltam, és a jövőben is meg fogom tudni csinálni magamnak – vágott vissza.
Alex arca hirtelen eltorzult a dühtől, amint rájött, mit mondott a lány. Összeszorította az álkapcsát, és kiment a kórteremből.
A lány értetlen arccal nézett utána, de kisietett. Nem szerette a kórházakat. De hát melyik ember szereti őket?

A kocsi úton megnyikkanni sem akart Alexander, Alana akármennyire kérdezgette, mi a baja.
Miután viszont hazaértek, és a férfi besietett a lány szobájába, már nem tudta türtőztetni magát:
– Mi a bajod? – kiabálta a lány.
– Hogy mi a bajom?! – kiabált vissza Alex. – Csak éppen annyi, hogy te ezek után is folytatni akarod ezt az életformát, az öldöklést!
– Miért, mit vársz tőlem? – kérdezte csendesebben Lana. – Ha újra egyedül maradok, akkor valamivel le kell foglalnom magam.
Alexander szeme még mindig dühösen csillogott, majd odament a lányhoz, és megragadta ép karját.
– Na, ide figyelj! Ha rajtam múlik, te az elkövetkezendő száz évben nem fogsz többé embereket ölni. Talán egy szúnyogot lecsaphatsz, de nem többet. Nem tudnám elviselni a gondolatot, hogy odakint leszel az utcán, és én pedig otthon azt várnám, hogy mikor ölnek meg! – tört ki a férfi.
– Várnád? – kérdezte értetlenül a lány.
Alex hatalmasat sóhajtott, hogy lenyugodjon. Végigsimított az arcán, majd beletúrt a hajába, aztán belenézett a jadezöld szemekbe.
– Én veled akarok maradni. És azt akarom, hogy te is velem akarj maradni. Tudom, hogy nem ismerjük egymást régóta, de… – Átölelte a lány derekát, és közel hajolva hozzá azt suttogta: – Szeretlek.
Hirtelen szikrázó, fehér fény töltötte be a szobát, ami a lány kezéből áradt.
Alana felemelte a tenyerét, hogy jól lássa, mi történik. A két hegből erős fény áradt, keze bizseregni kezdett, majd fájni. Szinte égett. Mikor pedig a ragyogás kialudt, csodálkozva meredt maga elé. Megmozgatta az ujjait, érezte, ahogy a behajlított bőrfelületek összeérnek. Még egy párszor megismételte, utána pedig felnézett Alexre.
A férfi fölé magasodott, ő is érdeklődve nézte a puha kezeket.
Sajátjával lassan odanyúlt a lányéhoz, és végigsimított a helyeken, ahol korábban a hegek voltak. Alana keze megremegett egy pillanatra.
– Én is szeretlek – tört ki belőle hirtelen, és átölelte a férfi nyakát.
Alexander boldogan ölelte magához a nőt, akit szeret, de még mindig ott motoszkált a fejében a kérdés, hogy vajon mi történhetett.
– Mi volt ez az egész, szépségem?
Alana boldog mosollyal az arcán nézett fel rá.
– Nem mondtam el valamit az átokkal kapcsolatban. Hét napig kell együtt lennünk, és megtörik az átok akkor, ha a társad beléd szeret, és kimondja – mosolygott Alana. Szemében a szerelem tüze égett, akárcsak Alexandernek. Mindketten tudták, hogy szereti őket a másik, semmi kételkednivalójuk nem volt.
Örömében Alexander megcsókolta Lanát, majd a feneke alá nyúlva megemelte. A lány pedig átölelte a lábával Alexet. A férfi a legközelebbi falhoz sietett és nekidöntötte Alana hátát.
– Ugye akkor velem maradsz? – kérdezte izgatottan a férfi, miután egy pillanatra eltávolodott a lány ajkaitól.
– Igen, örökké – mosolyodott el Alana, és Alex arcára csúsztatta a kezét, hogy érezze a tenyere alatt a bőrét. Végre.

VÉGE
Kategória: A Kárhozott érintése | Hozzáadta:: Angyal (2012-08-11)
Megtekintések száma: 109 | Címkék (kulcsszavak): A Kárhozott érintése, Kisregények | Helyezés: 0.0/0
Összes hozzászólás: 0
Hozzászólásokat csak regisztrált felhasználók írhatnak.
[ Regisztráció | Belépés ]