Főoldal » Cikkek » Kisregények » A Kárhozott érintése

A Kárhozott érintése 3. fejezet
3.

Alex beletúrt dús, szőke hajába. Nem kerülte el a lány figyelmét, hogy ideges volt, ahogy ő is.
A férfi elolvasta a naplót, és minden, amit elmesélt belőle… Szinte nem volt olyan dolog, amit ne tudott volna a Lelketlenekről, és az ellenük küzdő Kárhozottak világáról. Ez a Marius majdnem mindent leírt az átváltozása után ebbe a naplóba. Hogy válik  valakiből Lelketlen, hogy lehet megölni őket, és arról, hogy milyen érzés, mikor kiszívja egy védtelen emberből az életet.
– Mit akartál tenni a naplóval? Világgá akartad kürtölni a tartalmát? – kérdezte csendesen a lány. Tekintetét a férfi tengerkék szemébe fúrta.
– Bevallom, igen – sütötte le a másik a pillantását. – De ha meg akarnak miatta ölni, akkor nyilván nem teszem meg.
– Igen.
– Alana, te mindezt tudtad, igaz? Te is egy Lel…
– Nehogy ki merd mondani! – kiáltott fel a lány felháborodottan. Még hogy ő egy Lelketlen legyen? – Nem, nem vagyok Lelketlen. Én… én egy harcos vagyok.
– Tehát akkor tényleg létezik ez a világ. – A férfi döbbenten meredt előre.
– Ha az „ez a világ” alatt az érted, hogy olyan lények élnek a Földön, akik az emberek lelkét kiszippantják, és olyanok, akik harcolnak ellenük, akkor igen, létezik. De én a világ szó helyett mást használnék. Pokol. Ez a legjobb kifejezés minderre. Tudod, nem tesz túl jót a lelkednek, ha nap, mint nap emberi fejeket nyiszálsz le – mondta keserűen a lány. Eddig még sosem beszélt ennyi megvetéssel a hangjában a Lelketlenek gyilkolásáról, de szégyellte magát a férfi előtt. Nem akarta, hogy a férfi gyilkosnak higgye. Valami őrült oknál fogva számított neki a véleménye.
– Héj – ment oda hozzá Alex, mert látta Lana szemében felvillanni a fájdalmat.
Két keze közé fogta a lány gyönyörű, kerek arcát, ezzel kényszerítve, hogy ránézzen. A jade zöld íriszekre szorosan rázárultak a szemhéjak, s úgy tűnt, a fiatal nő most már sosem akarja őket kinyitni.
– Kérlek, nyisd ki a szemed – kérlelte Alex halkan.
– Nem – mondta határozottan a lány.
Lana önmaga sem értette miért, de nem mert belenézni a férfi szemébe. Félt az elutasítástól, hogy gyilkosnak tartják. Mert, bár konkrétan nem említette, de azért gondolta, hogy a férfi össze tudja adni az egyet meg az egyet.
És rettegést váltott ki belőle, hogy ennyire nyíltan kimutatta az érzéseit, holott ezelőtt erre nem volt szokása. Egy durván megmunkált kőszikla volt mindenki számára,  most mégis, Alex jelenléte olyannyira felpezsdítette a testét, hogy még a legmélyebben elrejtőző fájdalmat is előcsalogatta belőle. Mintha az a kőszikla megszűnt volna, mikor belépett azon az ajtón, és helyét átvette volna egy érző, emberi lélek. Régóta nem volt ilyen helyzetben, és rettentően zavarta ez a gyengeség. Hiszen, nem dicsőség, ha valaki nem tudja elrejteni a szívében lakozó gyötrelmeket egy idegen férfi előtt, aki egyetlen pillantásával képes elvarázsolni.
– Miért nem akarod kinyitni a szemed? – folytatta gyengéden Alex, a lány kérdezgetését.
– Félek, hogy utálni fogsz. Nem akarok belenézni a szemeidbe.
Alexander önmagát is meglepte a következő tettével. Szembefordult a vele szemben ülő fekete csodához, és megpuszilta mindkét szemhéját. Ajkait furcsa, bizsergető érzés árasztotta el a forró bőrt érintve.
Alanában is hasonló érzéseket váltott ki a férfi ajkainak érintése. Szempillája megrebbent, és tekintete lassan felkúszott a kék szemekhez, amik csak pár centire voltak tőle. A tenger színére emlékeztető pillantás most vágytól elsötétülve nézett farkasszemet a jadezöld szempárral.
A férfi kék szemei a lány piros ajkára tévedtek. Meg akarta csókolni, utána pedig felcipelni a szobájába, hogy ott tovább „szeretgesse”.
Oda hajolt a lányhoz, hogy megcsókolja, majd, ha Alana is úgy akarja, közelebbről megismerkedjenek a férfi hálószobájával. Alex önmagának is meglepetés okozott, hiszen sosem voltak még ehhez hasonló gondolatai. Sosem akart egy nőt így lerohanni, mindig megvárta, ameddig közelebbről megismerik egymást. Szeretett volna maga mellé valakit, akit szerethet. Pár évvel ezelőtt viszont a menyasszonya elhagyta, azóta szinte még a második találkozásig sem jutott el senkivel. Valami elromlott benne, a munkájába temetkezett, de ennek a szépségnek a láttán újra felszínre tört az eddig elfojtott vágy.
Alana lassan sötétzöldre változó írisze láttán, a férfi úgy gondolta, hogy neki se lennének ellenére a fejében lapuló gondolatok.
Már épp hozzáérintette volna forró ajkait a lányéhoz, amikor egy pisztolygolyó süvített el mellettük, becsapódva a komódon lévő vázába.

Lana reflexei szinte azonnal működésbe léptek, és lerántották a férfit a földre. A golyózápor derékmagasságban haladt végig a szobán, aztán hirtelen abbamaradt. A nő térden kúszva elindult kifelé a nappaliból, miközben elővette fegyverét. Alex ez idő alatt felvette a földön heverő naplót, lesöpörte róla az üvegdarabokat, és bedugta a pólója alá.
– Van hátsó kijárat? – súgta oda a férfinak.
– Olyan kijárat van, ami a garázsba visz be. Ha sikerülne felülni a motorra és elhajtani, talán lenne esélyünk – találgatott Alexander. – Vagy ha feladom magam.
A lány erre a variációra még csak gondolni sem mert. Viszont a motoros ötlet tetszett neki.
– Oké, akkor menjünk. Mutasd, hogy merre – adta ki parancsba. Próbálta lehűteni az elméjét, hogy ne aggódjon jobban a mellette lévő férfi testi épségéért, csak annyira, mint amikor egy ismeretlen áldozatot akar megmenteni. Lelkiekben igyekezett tőle eltávolodni, ami elég nehezen ment. Alex teste szorosan mellette kúszott, a lány pedig ha akart volna sem tud megfeledkezni róla.

A nappalitól jobbra egy rövid kis folyosó vezetett a garázsba. Alana folyamatosan fülelt, nem hall-e kintről hangokat. Egyelőre csend volt, de rosszat sejtett, úgyhogy próbálta kicsit sürgetni magát és a férfit is.
Az ajtóhoz érve Alex halkan lenyomta a kilincset, és mind a ketten bementek. Szerencsére nem kellett villanyt csukni, a hely hátuljában lévő kis ablakok elég fényt biztosítottak ahhoz, hogy Alana kivegye a gyönyörű, fekete motor alakját. A falon körbe szerszámok voltak felakasztva, a hely pedig olajszagot árasztott magából.
Nem volt túl szűkös, de nem is volt túl nagy. Pont annyi hely volt benne, amennyi még elég a kocsinak.
A férfi lazán megpörgette a kulcsot egyik ujján, és elindult a moci felé, mintha egy golyózápormentes napon lenne, s úgy döntene, elmegy a barátjával egy körre. Csak persze nem állva indult neki, hanem kúszva, amitől a szituáció igen viccesnek hatott. Ha valaki az udvaron nem a haláluk miatt figyelné a házat, Alana nevetésben tört volna ki, de az adott helyzet miatt, visszafogta magát.

– Én vezetek – szólalt meg hirtelen a harcos nő. Ez a feketében csillogó gyönyörűség teljesen elvarázsolta, tekintetét szinte le se tudta venni a hibátlan fényezésről.
– Nem! – Jött az ellentmondást nem tűrő, határozott válasz.
Alana egy pillanatra megdöbbent a furcsa hangulatváltozás miatt, s kissé meg is sértődött, ami egyáltalán nem volt kellemes érzés. Imádott száguldozni, főleg este, mikor minden koromfekete és csendes, ő pedig átsüvít a békés városon, mint egy szellem. Nincsenek kocsik, kerékpárok, amiket kerülgetni kell, csak a végtelen országút, mely arra vár, hogy ezzel a csillogó-villogó motorral végig száguldjon rajta. És Alex pontosan ettől akarta megfosztani.
– De én tudom, hol a házam – vetette be az egyetlen mentsvárát.
– Akkor most megmondod a címet.
– Miért nem engedsz vezetni? – kérdezte durcásan és értetlenül Lana.
Alex legszívesebben rákiáltott volna Alanára, hogy ne erősködjön ennyit, és ne kérdezzen ilyeneket. Nem akarta, hogy a lány tudja, szívesebben érezné, ahogy az ő teste simul hozzá, mint fordítva. Ha ő ölelné a karcsú derekat, talán még kísértésbe esne, és félő, mit tenne ebben az eszeveszett sóvárgás hevében. Ha viszont ő kormányoz, remélhetőleg, nem lesz szűkös a nadrágja, és a gondolatait is lekötheti valamivel ahelyett, hogy folyton az járna a fejében, milyen lenne, ha megízlelné a lány vörös ajkait.
– Mert nem – szűrte a fogai között.

Alana még próbálkozott néhány perc erejéig, hátha meg tudja valamivel győzni a férfit, de rájött, hogy fölösleges, mert nem enged az akaratából, és csak az értékes idejüket vesztegetik. Így nagyot sóhajtott, miközben felszállt a vezető posztot betöltő ülés mögé, majd vette fel a búkósisakját, amit Alex adott neki a vitájuk közben.
– Cím? – tudakolta a férfi, hátrasandítva a válla felett.
– Elmondom, de kerülő úton megyünk! Nem akarom, hogy azt is megtalálják, mint ahogyan a te házadat. Van egy olyan gyanúm, hogy engem követtek – húzta el a száját.
Ez a sajnálatos lehetőség csak most jutott az egészbe, és érezte, hogy igaza van. Valaki a nyomába szegődött és minden lépéséről tudott, ami igazán frusztráló tud lenni. De, ami még megrendítőbb, hogy vele ez nem szokott előfordulni. Az évek folyamán rendkívüli gyakorlatot szerzett benne, valamint a paranoiája egyre csak nőtt, nem pedig apadt.

Alana gyorsan lediktálta a címet, amit szerencsére a férfi jól ismert, így tökéletesen tudta merre kell menni. Egy pillanatig ledöbbent, hogy ilyen messzire eljött gyalog, de Alexander visszaterelte a gondolatait a menekülőútra, melyet pillanatok alatt megtárgyaltak.
Gyors eszmecseréjüket csörömpölés szakította félbe, ami azt jelezte, hogy valaki betört a házba. Alex erre megnyomta a garázsajtó kapcsolóját, mire az emelkedni kezdett. Próbált kifelé kémlelni, állnak-e a ház előtt, de nem látott senkit sem. Ami két dolgot jelent; vagy a támadóik nagyon idióták és az alapképzésre sem figyeltek oda, vagy még teljesen újoncok.
De persze az is megeshet, hogy egyikük elbújt odakint a sötétben, éles lőszerrel a kezében, és arra várt, hogy kimenjenek. Alana a biztonság kedvéért a jobb kezében szorongatta a pisztolyt, míg a másikkal átkarolta Alexet.
Imádkozott, hogy ne legyen semmi bajuk, mert nem akarta a leendő párjával eltöltendő  első napot máris egy golyóval az oldalában agyoncsapni. Sőt, azt sem akarta, hogy lövedékek esőjében kelljen távozniuk, és esetleg Alexander megsérüljön.
A férfi gázt adott, majd kihajtott az útra. Kiérve a házból a lány körbevizslatta a környéket, és nem látott senkit sem elölt, ami ismételten csak az ostobaságukat bizonyítja. Alex egyre csak gyorsult, s mire a támadók észbe kaptak, már rég bekanyarodtak a sarkon.

Mikor már biztos távolságba kerültek, pisztolyát visszadugta a tokjába, és másik kezével is átkarolta a férfi derekát. Legszívesebben a fejét is nekidöntötte volna, de a lány nem akarta, hogy a bukósisak megzavarja Alexet, vagy félreértse, vagy éppen zaklatásnak gondolja.
Az éjszakába süvítve Alana rájött, hogy ebben az egészben van valami pozitív is. Most már lesz ok Alexandert maga mellett tartani. Tud arra hivatkozni, hogy a biztonsága érdekében, nincsen választása, így kénytelen vele maradni a házában és főként a közelében. Nem szakadhatnak el egymástól, mert az neki óriási fájdalmat okozna. Talán ez az egész naplós ügy kitolódik hét teljes napig, és ezalatt az egy hét alatt remélhetőleg eléri, hogy ez a csodás férfi belészeressen.
Már kezdett minden túlzottan  abszurdnak tűnni. Alana nem egy olyan fiatal nő, aki esélyes a gyerekekre, a főállású házi anya posztra, egy kertvárosi házra, és semmiképpen sem egy feleség típus. Nem tudta magát már elképzelni ebben a szerepben és ez megrémítette. Ő eddig azzal foglalkozott, hogy könnyebben átvészelje az évszázadokat, és minél több lelketlent öljön meg, nem azzal, hogy meg tanuljon főzni.
Lana gondolatai arra terelődtek, hogy Alexander pedig nyilvánvalóan egy ilyen nőre vágyott. Egy olyanra, aki vacsorával várja, aki gyerekeket szül, kimossa a ruháit, és hétvégenként kirándulni  viszi a családját. De ő nem ilyen. Neki az okoz örömet, ha öl, ez mégsem illik össze egy olyan idilli képpel, melyet elképzelt a férfi jövőjét illetően.

A több mint tizenöt perces úton Alana érezte a férfi testmelegét, ami jó érzéssel töltötte el. Legszívesebben még szorosabban bújt volna Alexanderhez, de jobbnak látta, ha nem telepedik rá, hiszen ezzel elijesztheti a társát. Vagy, talán nem szeretne annyira közel maradni egy olyan nőhöz, mint ő.  Lehet, hogy fél tőle, csak nem mutatja ki.
Bár, amikor megtudta, hogy ő egy gyilkos, akkor sem vetette meg – jutott eszébe, amitől kissé felvidult.
A házának körvonalai már a távolból kirajzolódtak, fehér falai miatt. Nem volt túl nagy, csak egy egyszerű kis lakás; nappali, konyha, fürdő és egy hálószoba, oldalán egy szűkös garázzsal,. Pont, amennyire neki szüksége van. Semmi extra felhajtás, vagy fölösleges, kihasználatlan helyiségek.
Megálltak, és a lány leszállt a motorról, hogy kinyissa a golyóálló fémkaput Alexandernek. A bukósisakot egyik kezébe vette át, míg másikkal megnyomta a nyitógombot. Szemeivel végig az utcát pásztázta, hogy követték-e őket, de szerencsére egy lélek sem remegtette meg a nyugodt lékkört.
Akárcsak  a férfinak, neki is nyílt egy ajtó a szűk helyiségből a házba. Amikor bementek, nem zárta be, felkészülve arra, ha esetleg menekülniük kellene.
Egy hosszabb folyosó vezetett tovább, amiből nyílt a nappali, a végén pedig az előtérben lyukadtak ki. Az előszobából tovább vezetett szintén egy folyosó, ahol a hálószobát és az abból nyíló fürdőt lehetett fellelni, egy másik ajtó mögött pedig a konyha. Egyszerű volt, de ő jól érezte magát benne.
Alana bevezette a férfit a krémszínű nappaliba. Szerette a vadabb színeket, de a társalgó szobája nem épp erről árulkodott. Mindenhol vagy fehér, vagy barna színű tárgyak álltak, a kanapé és a két fotel huzata is világosbarna színű.
Alex leült egy fotelba, és meredt maga elé. Közben Alana italokat hozott be a konyhából, és lerakta a férfi elé. Nem tudta mit szeret, vagy most épp mit akar inni, ezért hozott sört, vizet, szénsavas innivalót, hogy kedvére válogathasson.
– Most mi lesz? – törte meg a csendet pár perc hallgatás után Alexander. – Nem maradhatok itt, a végén még téged is bajba sodornálak! – kiáltott fel és felpattant. Már épp elindult volna az ajtó felé, de Alana gyorsabb volt, és elkapta a karját.
Újabb áramütés cikázott végig a kezén, de nem bánta. Azt akarta, hogy a férfi itt maradjon.
– Ne menj el… kérlek. Még csak most… – találtalak meg.
A mondat végét hangosan nem mondta ki, mert akkor elárulta volna magát. Nem akart nagyon magyarázkodni a férfinak. Ha elondja ezt az egész átok dolgot, akkor Alex talán úgy érzi, hogy ez neki valamiféle kötelezettség, és feszengeni fog a lány közelében.
– Miért nem akarod, hogy elmenjek? – a férfi hangja halk volt, és mintha valami sóvárgás vegyült volna benne.
– Mert… –erősen gondolkodott, milyen kifogást mondhatna a lelki társának. – Akkor nem tudlak megvédeni – jelentette ki.
A férfi szemei a lányét keresték, és valami oknál fogva tudta, hogy nem az igazat mondta.
– Alana, ne hazudj nekem. Miért?
A gyönyörű arc elsápadt. Honnan tudta a férfi, hogy nem mondta el a teljes igazságot?
– Nem mondhatom el! – kiáltotta. Nem mondhatja el neki. Ha elmondaná, hogy fájdalmat okoz vele neki, akkor jönne a több kérdés.
– Akkor elmegyek – jelentette ki a férfi. Azt remélte, ezzel talán kicsikarhat valamit a lányból.
Alana bosszúsan összeszorította az ajkát. Nem mond neki semmit. Akkor el kellene mesélnie, mit tett a testvérével. Ha eddig nem vetette meg, akkor ezután biztos megtenné.
Alexander felkapta a naplót az asztalról, és elindult kifelé az ajtón.
– A naplót ne vidd el! Annak itt kell maradnia – kiáltott utána Alana, de Alex nem törődött vele. Megfordult, és a lányra nézett. Talán soha többé nem látja.
– Nem akarlak veszélybe sodorni, ezért ezt sem hagyom itt – mutatta fel a naplót. –. Hidd el, jobb lesz.
– Kérlek… kérlek, ne menj el. Még életemben nem könyörögtem senkinek, de most megteszem. Ne menj el – lehelte Alana vékony hangon.
Alexander nem törődve a benne dúló érzelmi háborúról, elindult, ki a házból.
Alana az ajtónak támasztott kézzel állt és várta a fájdalmat. Alex átlépett a küszöbön, ő pedig abban a pillanatban megszédült. Kezeivel a fehér bejárat két oldalára támaszkodott, és lassan lebukott a földre.
Zúgott a feje, és úgy érezte, mintha egy búgócsiga lapulna a koponyájában, amit jól megpörgettek, ő pedig a csigával együtt forog. A szeme előtt apró hangyák táncoltak. A színek összefolytak, és még a szomszédból beszűrődő fűnyíró zaja is eltompult a korábbi zúgásához képest. A gyomrában égető érzés keletkezett, amitől csak még rosszabbul érezte magát. Kezeit már nem a fejére, hanem a hasára szorította. Mintha élve akarnák kibelezni.
Azt akarta, hogy Alex visszajöjjön. Gondolatban könyörgött neki, hátha meghallja.

A fájdalom ködén át hallotta, ahogy a bejárati ajtó kivágódik, és valaki berohan a házba. A gyomrában lévő görcs enyhülni kezdett, de még mindig nem volt az igazi.
Hátulról egy meleg test az övéhez préselődött, és magához szorította. Hozzábújt, mélyen magába szívta az illatát. A finom illatú férfi tusfürdő elvegyült a saját testéből áradó aromával, és bódító keveréket alkotott.
Alex a haját simogatta, ő pedig megkönnyebbült.
Szemeiből könnyek kezdtek potyogni. A férfi tudatlanul, de fájdalmat okozott neki. Ha szeretné, vagy ha akarna tőle valamit, akkor nem hagyja itt. De nem akar tőle semmit… undorodik tőle, az első nő miatt otthagyná, mint régen Agaton tette. A nővérével együtt elárulták őt. Megszégyenítették, és ez fájt neki. Ezért sem közeledett a férfiakhoz a további életében.
– Kérlek, ne sírj szépségem. Nem akartalak megbántani. Most már itt vagyok, oké?
Alana bólintott egyet. Alex felemelte, és odavitte a fotelhez, majd töltött neki egy kis innivalót. Odanyújtotta a lánynak, aki egy hajtásra megitta az egészet. Kézfejével megtörölte az arcát, hogy a könnyeknek még csak a maradéka se legyen ott.
– Miért jöttél vissza? – kérdezte Lana, miután összeszedte magát.
– Nem tudom. Ösztönből. Mintha tudtam volna, hogy bajban vagy…. Mintha tudtam volna, hogy fájdalmat okoztam neked, és én nem akartam, hogy szenvedj – mondandója végét már szinte suttogva ejtette ki.
Furcsa csend ereszkedett a szobára, Alex pedig a lányra függesztette a tekintetét.
Miért van az, hogy nem tud elszakadni ettől a jadezöld szempártól? Miért kívánja ezt a nőt annyira, hogy az már szinte fáj, pedig alig ismeri egy napja.
A válaszokat viszont senki sem adta meg neki, akármennyire is tudni akarta. Nem integetett senki, hogy hahó, te tökfilkó, itt találod a megoldás. Sajnos magától kell rájönnie.
Világ életében arról álmodozott, hogy új nyelveket tanul meg és újakat fedez fel kutatásai során. De egyetlen egy nyelvhez nem volt jó érzéke: a szív nyelvét valamiért sosem értette meg. A menyasszonya is elhagyta, mondván, nem elég jó neki. És talán meg is értette. Nem akarta leélni mellette az életét, ő pedig elfogadta, mert muszáj volt.
De ez a lány… ha megtehetné, soha az életben nem engedné el maga mellől. Megváltozna, ha azt akarná. Lemondana mindenről, csakhogy vele lehessen. És ez furcsa érzéssel töltötte el, noha a racionalitásnak, amiben olyan mélyen hitt,  semmi köze nem volt ezekhez a dolgokhoz.

A nap további része eseménytelenül telt. Alexander a naplót böngészte, Alana pedig a fegyvereit ellenőrizte a lakásban. Feladta a titkolózást és mindent kipakolt a nappaliba Alex legnagyobb döbbenetére. A lány egyszer rá is csapott a kezére, mert hozzá akart nyúlni a legféltettebb kincséhez, amit még Storral fejlesztett ki. Úgy nézett ki, mint egy pisztoly, de amikor kilőtték belőle a golyót, nem egészen úgy viselkedett, mint ahogy azt elvárták volna az ellenségei, hanem halk, kattanó hangot adott ki, majd suhanás közben a lövedék fémes surranást hallatva szétnyílt, és levágta az áldozat fejét, vagy épp azt a testrészét, amire célzott. Praktikus dolog, főleg, ha sok lelketlent akart egyszerre megölni.
Estére Lana összekészítette mindenét, ha szükséges, akkor csak fel kelljen csatolnia magára, és máris harcolhat. Alex nem értette ezt a nagy készültséget, de nem is várt magyarázkodást, egyszerűen elfogadta, hogy Alanával lehet.
Vacsorára rendeltek egy pizzát, amit a nappaliban fogyasztottak el.
Alana úgy tett, mint aki az evésre koncentrál, közben néha lopva a férfira pillantott. És bár ő ezt nem vette észre, a mellette ülő Alex is hasonló módon figyelte őt.
Valamiért elbűvölte a lány minden egyes mozdulata, még az is, ahogyan eszik. Az előbb például egy csepp szósz került a szája szélére, Alana pedig kinyújtotta a nyelvét, és lenyalta onnan. Alexander beleborzongott, elképzelte, ahogy a lány vele teszi ezt. Egy pillanatra megremegett, de szerencsére a zöld szempár tulajdonosa nem vett észre belőle semmit.
– Honnan van a napló? – kérdezte hirtelen Alana, miután befejezték a vacsorát.
Alexander pár pillanatig hezitált, hiszen megígérte a barátjának, hogy nem adja ki senkinek sem a nevét.
– Nickolast gyermekkorom óta ismerem, együtt nőttünk fel. Tudja, hogy kutatóként érdekelnek a furcsa, rejtélyes dolgok, ezért felhívott még régebben. Látták, ahogy egy férfi hullája csak úgy eltűnik a semmiben, és kíváncsiak lettek. Megszerezték a telefonját, az egyik sms-ben pedig egy cím volt megadva. Mivel a pasasnál nem találtak papírokat odamentek, és vittek magukkal házkutatási parancsot is. Ezt találták, és mivel furcsa szimbólumok voltak rajta, oda adta nekem, hogy fordítsam le. Nekem ez pont kapóra jött, hiszen a nyelvet magát értem, és én is kutatok ezek után a személyek után.
– De hogy szereztél tudomást rólunk? – kérdezte Alana, mert az eddigiekből nem derült ki.
– Legendák furcsa emberekről… Jelen van mindig minden a történelemben, csak jó helyen kell tudni keresni.
– És tudsz valamit öt harcosról, akiket elátkoztak? – A lány közömbös hangot próbált megütni, semmiképp sem akarta felkelteni a férfi gyanakvását.
– Olvastam valami ilyesmiről, de nagyon kevés információ volt róluk. Most viszont azt kívánom, bár ne olvastam volna erről az egészről semmit – mondta keserűen. – Akkor te sem lennél ekkora bajban.
Lana közelebb húzódott hozzá, meleg kezét a férfi arcára tette és úgy simogatta.
– Én mindig bajban vagyok, hisz harcos vagyok. Emlékszel? Arra teremtettek, hogy Lelketleneket öljek.
Alex arca belesimult a lány tenyerébe, úgy nézett bele a zöld szemekbe.
– Köszönöm, hogy ilyen jó vagy hozzám, de akkor is az én hibám. A kíváncsiságomat sajnos minden elé helyeztem.
Megfogta a lány kezét, és elhúzta az arcától, hogy egy puszit adhasson a tenyerébe, amikor észrevette a sebet. Megnézte a bal kezét is, azon is egy heg húzódott.
Ujjait mindkettőn finoman végighúzta, Alana pedig akaratlanul is megborzongott. Annak ellenére, hogy nem érzett semmit, a férfi simítását mégis, mintha reagált volna. Mintha egy leheletnyi áramütés érte volna, szinte érezte, ahogy a bőrén pattognak az apró szikrák.
Felnézett Alex-re, akinek a szemei szinte égtek a vágytól. Meg akarta csókolni a lányt. Be akarta fejezni, amit a lakásán elkezdtek.
Alexander nem tudta már magát tovább türtőztetni. Lassan közelebb hajolt, időt adva a fiatal nőnek arra az esetre, ha ő nem akarná viszonozni a csókot.
Alana önmagával viaskodott egy pillanatig. A férfi fájdalmat okozott neki, mégsem tudott rá haragudni. Az előbb is megvigasztalta, most pedig minden valószínűség szerint meg fogja csókolni. Ő pedig viszonozni fogja, ha később csalódni is fog benne.
Ajkuk összeért, mindketten szinte a mennyben érezték magukat. A lány mézédes csókja még jobban felébresztette Alex vágyát. Egyik kezét Alana tarkójára csúsztatta, a másikat a derekára, hogy közelebb húzhassa magához.
A fekete szépségnek nem volt ellenére a dolog, anélkül, hogy ajkaik elváltak volna átvetette a bal lábát Alexen, és lovagló ülésben ráült.
Karjaival átölelte Alexander nyakát, hogy minél közelebb húzódhasson hozzá. A vastag ruhák ellenére is érezte  férfi ölének feszülő ágaskodó szerszámát, és vágyakozóan hozzádörgölte magát, mire Alex belenyögött a csókjukba.
A férfi keze megtalálta a pólója szegélyét, és egyre feljebb gyűrve a bőrét kezdte el simogatni. Borzongás futott végig Lana gerincén a jóleső érintésre. Alex kutakodó kéz nem állt meg ezzel,  addig kúszott felfelé,  míg el nem elérte a lány megkeményedett mellbimbóját, és egy elégedett morgással az ujjai közé csíptetve morzsolgatni kezdte. A lány kéjesen felsóhajtott, és közelebb nyomta magát felé.
Alexander tenyerébe fogta Alana egyik mellét, és úgy simogatta a melltartón keresztül, de ez nem volt elég neki. Érezni akarta a szépség bársonyos bőrét a kezei közt, ezért a másik kezével hátranyúlt, hogy kikapcsolja az utolsó akadályt, ami elválasztja a kezeit a lány megkeményedett halmaitól.

Alana minden gondolata a férfi körül forgott. Szinte alig érzékelte környezetét, csak az érintése számított neki. Azt akarta, hogy érintse meg mindenhol, és enyhítse a testének fájdalmas lüktetését, ami a lába közt indult el, és lassan mindenhol elárasztja. Ő is meg akarta érinteni a férfit, ezért egyre jobban széthúzta az ingnyakat, hogy hozzá érhessen. Tenyerében érezte a fájdalmat, de nem törődött vele. Szinte távolról hallotta a csengő berregő hangját, és ahogy Alex vágytól rekedtes hangon megszólal, hogy „Csöngettek.”
– Alana – nyögte a férfi, elszakítva ajkait a lányétól.
A hang mindkettőjükre kicsit kijózanító hatással volt. Szaporán vették a levegőt. Alex ingjén leszakadt két gomb, ami valószínűleg Alana bűne volt, a lány pólója pedig fel volt csúszva, így a még mindig melltartóba bújtatott mellei szabadon emelkedtek és süllyedtek. Az ajka duzzadt volt, és piros, szemei a vágy tüzében égtek. Épp újra megcsókolta volna a férfit, amikor az ajtón lévő dörömbölés és ordítás nem vonta volna el a figyelmét.
A másik oldalon Evelyn ütlegelte a bejáratot, ezért gyorsan rendbe szedte magát, és Alexander kutató kezei miatt szétzilált haját is megpróbálta lesimítani.
A férfi még mindig megsemmisülten ült a helyén, próbált lecsillapodni, és figyelte, ahogy Alana kisiet az ajtón.
Végiggondolta, mit is műveltek majdnem az előbb. Ha nem csöngetnek, talán visszafordíthatatlan dolgot tettek volna. Nem akarta lerohanni a lányt. Egészen más tervei voltak vele. Jobban meg akarta ismerni, azt akarta, hogy vele maradjon élete hátralévő részében. Valamiért már az első pillanattól vonzotta ez a fekete hajú szépség, és érezte mindez fordítva is igaz. Talán ez a pár nap, amit együtt töltenek jó alkalom lesz arra, hogy megismerjék egymást.

Miközben Lana kiment a szobából, Eve-et áldotta gondolatban a jó időzítéséért. Alig ismeri a férfit huszonnégy órája, és igaz, hogy a lelki társa, de talán akkor sem kellene még ennyire belegabalyodnia. Azt sem tudja, hogy a férfinak van-e valakije!
Mondjuk, mekkora szemétség lenne, ha lenne, közben meg vele csókolózik a saját nappalijában, és jóformán majdnem lefeküdtek – gondolta magában a lány összezavarodva, miközben kinyitotta az ajtót.
Alanát a meglepetés erejével érte barátnője hirtelen természete, ahogy a szélesre tárt ajtón  berontott egy dühtől füstölgő Eve. Barátnője teljesen magán kívül volt, úgy nézett rá, mint egy dúvad, aki mindjárt nekiront. Szőke haja csak úgy lobogott utána, szürke szemei szikrákat szórtak a dühtől. Ajkát fájdalmasan összeszorította, hogy aztán kirobbant ki belőle a lány neve.
– Alana! – kiáltotta torkaszakadtából, hogy még a falak is beleremegtek. – Egyik hívásomra sem reagáltál! Halálra aggódtam magam! – rontott be a nappaliba, és fagyott meg aztán hirtelen.
Alex ott ült a maga jóképű módján, Evelynnek pedig tátva maradt a szája. A napját sem tudja megmondani, mikor látott Alana körül a három régi lakótársán kívül más férfit. És méghozzá ilyen jóképű férfit.
Hatalmas mosolyt villantott Alexra, majd barátnője felé fordult, és egy halovány kacsintást engedélyezett magának, mire Alana csak a szemét forgatta.
– Nem akarsz bemutatni a barátodnak? – kérdezte Eve még mindig fura mosollyal az arcán.
Mintha az előbb nem ordibált volna rám! – pufogott magában Alana.
– Alexander, ő az én minden lében kanál barátnőm, Evelyn – mondta minden egyes szót jól kihangsúlyozva.
Barátnőjének egy pillanatra elsötétült az arca, de töretlen mosollyal huppant le Alex mellé.
– Hol találkoztatok? – kérdezte izgatottan a férfitól, aki viszont segélykérőn nézett Alanára.
Nem tudta, mennyit tudhat a lány barátnője az életéről, és nem akart olyan dolgokat elmondani, amit talán nem szabad.
– Alexszel a munkánkkal kapcsolatos dolgokat vitattuk meg épp – nézett jelentőségteljesen izgatott barátnőjére Alana. Remélte, hogy veszi a célzást, és elmegy. Eddig még sosem dobta ki Eve-et a házából, de ha továbbra is ilyen szemtelenül mereszti a szemét Alexanderre, akkor nem áll jót magért.
– Óh – kerekedett ki a lány szeme. – Mi van azzal a pasival, akinek ma megadtam a számod? Ugye nem lett belőle semmi gond? – kérdezte aggódva.
A zöld szemű lány nem tudta, hogy mit mondjon barátnőjének. Legszívesebben lekiabálta volna a hajat a fejéről, hogy miért adta meg a telefonszámát, mert majdnem kilyukasztották a bőrét, de hálás is volt neki, különben nem találkozott volna Alexanderrel. Talán sosem találkozott volna vele, ha nem jönnek ezek a szerencsétlen események. A végén még talán Mariusnak is megköszöni. Na, jó, azért eddig nem fajulnak el a dolgok.
– Nem, nem lett belőle semmi gond – mondta egy biztató mosoly kíséretében a barátnőjének, aki hatalmasat sóhajtott a megkönnyebbüléstől, és a kétségbeesett arcot újra felváltotta a mosolygós. – Viszont tényleg fontos dolgokról beszélgetünk – nézett jelentőségteljesen Alexre, aki szintén helyeselni kezdett.
– Igen, fontos lenne. El kell kezdenünk a nyomozást, de sajnos külső embereket nem avathatunk be.
– Én jól tudok titkot tartani – buzdult fel Eve, a szemében pedig mohó fény csillant, hogy Alana akaratlanul is elnevette magát.
– Evelyn, ugye ezt te sem gondolod komolyan?
Az említett lány csak a szemét forgatta, aztán felállt, és mint egy mártír, elindult az ajtó felé.
– Na, nem akasztásra mész. Majd pár nap múlva elmegyek hozzád – ölelte át barátnője vállát Lana vigasztalón, és kikísérte az ajtón.
Eve még visszafordult a küszöbnél, és furcsa szemmel tekintett Alanára.
– Tudod… mindig elhittem mindent, amit mondasz. Most viszont nem. Látom a fényt a szemedben, ahogy a férfira nézel. Ő nem a munka miatt fontos. Ne szalaszd el a lehetőséget a boldogságra. Ha úgy van, akkor hagyd ott a munkád. Ha hiszed, ha nem, én látom rajtad, hogy nem szívesen csinálod. Szóval… hagyd ott, szeressetek egymásba, házasodjatok össze, és szülj neki gyerekeket. – Mikor a fekete hajú lány szólásra nyitotta volna a száját, a vele szemben álló szőke nő feltartotta a mutató ujját. – Ne mondd, hogy legbelül nem ezt akarod!
Közelebb lépett Lanához, átölelte, és nyomott egy puszit az arcára. Még utoljára rámosolygott, aztán elsétált az éjszakában.

Alana kitágult szemekkel nézett utána. Eve még sosem mondott neki ilyet, mindig azt hitte, hogy nem lát belőle többet, mint amennyit mutatni kíván. Viszont abban nem volt igaza, hogy nem szereti a munkáját. Szeret ölni, talán csak arról van szó, hogy kezdi unni a dolgot.
És hogy mi lesz Alexszel… még ő maga sem tudta.
Visszament a nappaliba, ahol Alexander még mindig úgy ült, ahogy az otthagyta. Elgondolkodón tekintett a kezében lévő pohárra, szinte még a szeme se rebbent.
– Elment, mármint Eve... – kezdte Alana, folytatni viszont nem tudta. Fogalma sincs mit kellett volna mondania. Vitassák meg, hogy az előbb mi történt? Vagy inkább az aznap történt szerencsétlen eseményekről beszélgessenek? Fogalma sem volt, túl fáradtnak és elgyötörtnek érezte magát.
– Azt hiszem mind a ketten elég sok dolgon mentünk keresztül a mai napon. Talán jobb lenne, ha lefeküdnénk. Mármint aludni – javította ki fölöslegesen önmagát Alana, zavarában pedig érezte, hogy elvörösödik.
– Rendben – szólalt meg végül a férfi. Kutatóan Alana szemeibe nézett. A lány nem tudta, vajon mit kereshet bennük, de inkább nem kérdezett rá. Hamar el akart kerülni a férfi közeléből, hogy rendezhesse a gondolatait, de úgy esélye sem volt rá, ha Alex érintéséért visít másodpercenként minden érzéke.
– Mivel nincs vendégszobám, így remélem, a kanapé megfelel. A szobám itt van egy ajtóval arrébb, úgyhogy ha bármi kell, szólj! És… nem tudom, hogy szeretnél-e lezuhanyozni. Sajnos nincs egy olyan ruha sem a lakásban, amit adhatnék a sajátod helyett.
– Hát, mit ne mondjak, egy hideg zuhany jól esne – morogta az orra alatt a férfi, olyan halkan, hogy Lana nem hallott belőle semmit.
A házigazda tétlenül állt vele szemben, nem tudta mit tegyen. Végül otthagyta a gondolataiba burkolózó Alexandert, és bement a saját szobájába. Elővett a szekrényből egy plédet, és visszamenve odaadta azt Alexnek.
Alana már kifelé tartott a szobából, és már szinte átlépte a nappali küszöbét, amikor hirtelen eszébe jutott valami és megfordult.
A férfi épp abban a pillanatban bújt ki az ingjéből, és hirtelen torkára forrt a szó. Gyönyörű felsőteste volt, a lány legszívesebben odament volna hozzá, hogy végigsimítson rajta, és minden izmot kitapogasson egyesével. Hallani akarta a férfi elégedett sóhajait, és érezni akarta ő is magában azt a vágyat, ami Alex egyetlen érintésére elárasztja.
– Szeretnél valamit? – kérdezte hirtelen Alexander.
Nem bírta már elviselni, hogy a lány tovább bámulja őt, ezért törte meg a csendet. A szépség forró pillantása olyan erővel perzselte az egész testét, hogy  a nadrágjában újra növekedésnek induló férfiassága fájdalmasan lüktetett. Ha a lány nem hagyja abba a bámulását, akkor olyat tesz, amit talán még ő maga is megbán, és talán Lana is megveti érte.
Egy pillanatra eljátszott a gondolattal, hogy leteperi őt itt, a nappali szőnyegén, de tudta, hogy a lány többet érdemel. Az egész gyönyörű testét végig akarta csókolni, és lassan, a megsemmisülésig a magáévá tenni. Nem akart semmit sem elsietni, minden cseppjét ki akarta élvezni. Időre volt szükségük.
De ha a nappaliban kerül sor a dologra, akkor talán nem tudja türtőztetni magát.
– Csak azt akartam mondani, hogy reggel el ne felejtsük felhívni a barátodat, és megkérdezni a címet. – Alana elkapta a tekintetét a férfi mellkasáról, és igyekezett másfelé nézni, de akaratlanul is visszapillantott rá. Zavartan megköszörülte a torkát, majd folytatta: – Jó lenne eljutni oda, hátha találok valami nyomot, ami a Lelketlenek jelenlegi búvóhelyére utal.
Alexander bólintott, Lana pedig kisietett a szobából.
Berohant a fürdőbe, és beugrott a forró zuhany alá. Sokáig állt ott, nekitámasztotta homlokát a hideg csempének, és hallgatta a víz egyenletes zubogását.
Gondolatait ismételten a férfi töltötte ki, aki alig egy szobával mellette fekszik, és talán békésen alszik. Ő pedig itt áll, és gondolkozik ezen a furcsa helyzeten, meg azon, amit korábban Eve mondott neki.
Akarta a férfit, de nem tudja, hogy a szíve el tud-e viselni még egy csalódást. Nagyon szerette a vőlegényét ezerötszáz évvel ezelőtt, megbízott benne, nekiadta magát, erre annyit kapott cserébe, hogy a férfi elárulta őt. A saját nővérével együtt. Azóta nem nagyon bízik meg senkiben, most viszont itt a lehetőség, hogy mégis legyen valakije. Hiszen Alex a lelkének a másik fele. Talán azért küldték, hogy legyen neki is esélye a boldog életre.
Talán…

A nappaliban Alexander is nehezen aludt el. Hallotta a lány szobájából a víz zubogását, majd jó fél órával később, ahogy elállítja.
Alana azt mondta, ha kell, valami nyugodtan zavarja. Mi lenne, ha beállítana hozzá, és azt mondaná, hogy ő kell neki?
Halkan felnevetett erre a képtelen ötletre, de a nevetése lassan elhalkult. Remélte, hogy másnap minden kérdésére választ kap, ami a lányt, és ami ezt a Mariust illeti. Véget akart vetni ennek az egész üldözősdinek, és a lehető legtöbb dolgot meg akarta tudni Alanáról.
Már csak a lány gondolatától is elöntötte a vágy, úgyhogy igyekezett egy olyan témát keresni, ami talán eltereli a figyelmét. Természetesen sikertelenül.


Kategória: A Kárhozott érintése | Hozzáadta:: Angyal (2012-08-11)
Megtekintések száma: 135 | Helyezés: 0.0/0
Összes hozzászólás: 0
Hozzászólásokat csak regisztrált felhasználók írhatnak.
[ Regisztráció | Belépés ]