Főoldal » Cikkek » Kisregények » A Kárhozott érintése

A Kárhozott érintése 2. fejezet

2.

Reggel a mobilja berregésére ébredt. Alana tapogatózva megkereste az éjjeliszekrényén lévő készüléket, és felült az ágyon. Lábait törökülésbe rakta, közben pedig nagyokat ásított.
Feloldotta a billentyűzárat, majd kitáguló pupillákkal olvasta az ismeretlen számtól kapott sms-t: Alexander Wilson. És mellette egy múzeum neve, ami maximum tíz percnyire van a lakásától. Ha Lanát nem aggasztotta volna annyira az sms írójának a kiléte, talán még ugrált is volna örömében, hogy meglett a férfi munkahelye. Viszont az üzenet sokkal többről szólt.
„Van nála valami, ami az enyém. Egy napló. Pusztítsd el. A férfit pedig öld meg, vagy én teszem meg.”
Alana nem tudta elképzelni, hogy kitől kapta az üzenetet. A Kárhozott harcosokon kívül egyedül Eve-nek van meg a száma, de senki sem írna neki névtelenül információkat a tegnap esti titokzatos srácról. Hacsak…
Nem! – kiáltott fel gondolatban Alana.
Az eddigi álmossága szertefoszlott, és azonnal tárcsázni kezdte Evelyn mobilszámát.
– Szia Lana! – köszönt bele vidáman barátnője a telefonba.
Lana nyugalmat erőltetett magára. Úgy tűnik Evelynnek semmi baja. Ennyire jó színésznő azért ő sem lehet.
– Szia – köszönt vissza feszült hangon.
– Mi a baj? – Eve eddigi mosolygós kedve eltűnt, hangjából kihallatszódott, hogy aggódik a lányért.
– Eve, kérlek, mond meg őszintén! Megadtad valakinek a telefonszámom?
– Nem, miért? Vagyis… várj! – kiáltott fel hirtelen Eve. – A helyzet az, hogy egy férfi járt az irodában, és a te telefonszámod akarta. Azt mondta, hogy fontos ügy és halaszthatatlan. Valami olyasmit hablatyolt, hogy titkos meg minden… Azt hittem a munkáddal kapcsolatos! – mentegetőzött. – Sajnálom.
Alana hatalmasat sóhajtott. Ez legyen a legkisebb baj, hogy megadta valakinek a telefonszámát. Még szerencse, hogy nem esett semmi baja barátnőjének.
– Ott vagy Lana? Nagyon haragszol rám? – csendült fel ismét Eve hangja.
– Itt vagyok még Eve. És nem, nem haragszom. De kérlek ismét, ne add meg a számom senkinek.
– Azért hívtál fel, mert felkeresett ez a valaki?– Igen, ezért – sóhajtott Alana. Barátnője kíváncsisága mindenkin túltesz.
– És, mit akart? – kérdezte izgatottan.
– Sajnos még én magam sem tudom. De majd rájövök.


Alana gyalog indult el a múzeumhoz, de félúton megbánta döntését. Inkább ült volna motorra, és úgy megy el. De most már nem fordul meg.
Nagyon aggasztotta ez az egész dolog. Próbálta felidézni, miről beszélgetett Alex és Sarah  a kocsiban. Valamiről, amit a férfi megtalált, és Sarah azt mondta neki, hogy butaság, és biztos valami hamisítvány a dolog. Lehet, hogy erről a naplóról lenne szó?
Viszont akkor Alex nagyon is jó nyomon jár. Sőt, mi több, forró nyomon, amibe talán az élete is kerülhet.
Hozott magával fegyvert, de egy pillanatra sem fordult meg a fejében, hogy lelője a férfit. Azt sem tudta, hogy mit követett el, ok nélkül pedig nem ölhet meg senkit.
Alana tisztában volt azzal, ha  oka lenne rá akkor sem biztos, hogy meg tudná ölni.
Ha ma minden jól megy, akkor találkozik vele, újra. Megint hallhatja a hangját, és talán láthatja az arcát is végre. Ez pedig furcsa izgalommal töltötte el.

Lana beérve a múzeumba nem sokat nézelődött. Azonnal keresett egy ottani dolgozót, és megkérdezte tőle, hogy merre találja Alexet. A férfi eleinte furcsán méregette, a lány ezt a reakciót látva megpróbálta bevetni a legelbűvölőbb mosolyát, és mesélni kezdett, hogy azért keresi Alexandert, mert gyerekkorukban ismerték egymást, most pedig tudomására jutott, hogy itt dolgozik. A férfi kérdezés nélkül megadta a címét, mivel a mai napon szabadnapos.

Alex lakása kicsit messze volt a múzeumtól, de viszonylag egész jó környéken lakott.
, Ha lett volna rá esély, sem téveszti el a házat, mert a kocsi a garázs előtti felhajtón állt. Felsétált a verandára, és felemelt kézzel megtorpant az ajtóban.
Mit mondjon? Egyáltalán mi legyen a kifogása arra, hogy egy sms és egy napló miatt felkeresi? Mi van, ha ez az egész egy csapda?
Alanának a csapda gondolata most jutott először eszébe. Annyira elvakította a kíváncsiság, hogy nem hallgatott a józanészre, és belevetette magát agyatlanul ebbe az ismeretlen históriába. Pedig megfogadta, hogy egy férfi miatt sosem fog elvakultan cselekedni. Hiába az idő múlása, még tisztán emlékezett, mivel járt, amikor az első és utolsó alkalommal is, így cselekedett, és meglett a jutalma.
Az emlékek betódultak a gondolataiba, és fájdalmas pillantással tekintett le a kezére. Mindkét tenyerén hatalmas vágás éktelenkedett, ezzel emlékeztetve őt az átokra, amit Erisz mondott rá.

„Alana, mostantól az érintés átkának foglya vagy, míg meg nem találod azt a férfit, akinek a tapintás élvezete nélkül kell a szívébe lopnod magad. Kerülni kényszerülsz az érintés élvezetét, és hét napod van ezen módosítani, ha már találkoztatok.”

Ez a két mondat beleégett a memóriájába, bármikor, bármilyen helyzetben szóról-szóra fel tudta idézni az istennő szavait. Eleinte nem is gondolkozott ezen a dolgon, talán azért, mert úgy hitte, hogy ő meg a szerelem nem jó páros. Aztán eltelt pár száz év, és vágyakozni kezdett az igaz szerelem után, ami mindent megváltoztat. Az ember számára a feje tetejére fordítja a világ menetét, és nem tud szabadulni a bűvköréből. Csak egy valaki létezik számára, a férfi, akibe szinte halálosan beleszeret.
Aztán még néhány évtized, és ő elvesztette a reményt. Rájött, hogy a mostani leányregények szerelme nem vár rá talán sehol.

Pár pillanatig még hezitált, aztán úgy döntött, a legrosszabb dolog, ami történhet vele az az, hogy megölik. Egyszer úgyis el kell jönnie annak az időnek, ő pedig már több, mint ezerötszáz éve él a földön.
Jobb kezét a háta mögött lévő pisztoly markolatára tette, készen arra, hogy bármelyik pillanatban előránthassa, aztán határozott mozdulattal háromszor megkopogtatta az ajtót.
Nem kellett sokat várnia, bentről lábdobogás hallatszott, az ajtó pedig alig pár másodperc múlva kinyílt, és ott állt Ő.
Lana teljesen elvesztette az időérzékét, csak kitágult szemekkel, megfagyva nézett az előtte lévő férfi arcára. Testét elárasztotta a forróság, szívverése felgyorsult. Tudta, érezte, hogy a kimondhatatlanul jóképű alakot is hasonló reakciók árasztják el, mert ő is dermedten nézte a lányt.
Alana szája teljesen kiszáradt, ahogy végigfuttatta tekintetét a férfi testén. A félig begombolt ing alatt vaskos izmok feszültek, a lány pedig azt hitte nem bírja levenni a szemét róluk. Lényének egy része szeretett volna végigsimítani izmos hasfalán, aminek körvonalai átsejlettek a lenge ing alatt. Érezni akarta a bőre tapintását a kezei alatt. Gondolatban szinte már megérintette… Vajon milyen érzés lehet?
De aztán erőt vett magán, önkéntelenül is megnyalta szája szélét, és a pillantását visszaemelte a férfi kissé hosszúkás, fájdalmasan jóképű arcára, melyet rövid borosta övezett, ami talán még férfiasabb kinézetet kölcsönzött neki. Szemei tengerkéken csillogtak, Alana pedig szinte elveszett bennük.
A néhány pillanatig tartó néma csöndet a férfi hangja törte meg, amitől a lány gerincén borzongás futott végig, és a gyomra összerándult. Tudta, hogy ki ő.
– Jó napot! – nyújtotta a lány felé a kezét a férfi. Alana egy pillanatra nem tudta elképzelni mit szeretne tőle Alex, de végül hatalmas markába csúsztatta a saját, karcsú kézfejét.

Mintha áramütés érte volna. Végigszáguldott a karján, mondhatni eltalálva a szívét. Gyötrelmes volt, de Alana abban a pillanatban lemerte volna fogadni, hogyha egész életében éreznie kellene ezt a fájdalmat, akkor is a férfi mellett akarna maradni. Valami ösztönösen vonzotta felé.
Aztán rájött.
Hirtelen nem tudta, hogy sírjon, vagy nevessen. Az előbb még épp a halálra készült. Megutálta a szerelmet, és a reményt is elvesztette, hogy valaha megtalálja. Erre itt áll előtte a férfi, akit neki szánt a sors. A másik fele, a párja. Szíve egyik fele örömujjongásba kezdett, a másik viszont teljes csendben figyelte a történteket, hiszen  egyszer már elárulta a szerelme. Nem bírná elviselni, ha még egyszer megtörténne vele.
Még nem is ismered! – pirított rá gondolatban énének másik, bizakodó fele.
A lány magában halkan arra gondolt, hogy talán nem is biztos, hogy meg akarja.

Az ajtóban álló magas alak természetesen nem vett észre semmit a fiatal nőben dúló érzelmi háborúról. Csak élvezte a kezébe simuló finom kéz lágy érintését, és nézte a lányt. Még életében nem látott hozzá hasonló szépséget. Egy fejjel alacsonyabb volt nála, hollófekete, enyhén hullámos haj keretezte kerek arcát. Pillantása a telt ajkakra tévedt, amiket most a lány idegesen rágcsált. Legszívesebben odahajolt volna, hogy megízlelje ajkait, de visszafogta magát. Mikor pedig jadezöld szemeibe tekintett, felvillant előtte, milyen lenne a lány vágytól elsötétült pillantásába nézni, miközben alatta vonaglik.
Érezte, hogy a nadrágjában lapuló férfiassága enyhén megrándul, ezért tekintetét elkapta a lány arcáról. Még csak az hiányzik neki, hogy a hollófekete hajú szépség tudtára adja, mennyire kívánja.
– Nem megyünk be? – Zavarában nem tudott jobb dolgot mondani, inkább betessékelte a lányt, hogy ne álljanak kint az ajtóban.
A finom kezek kicsúsztak a szorításából, neki pedig hiányérzete támadt.
Maga elé engedte a kívánatos nőt, de ez nem bizonyult jó ötletnek. Tekintete az előtte haladó karcsú alak ringó csípőjére és fenekére tévedt, a látvány pedig újabb rándulást idézett elő belőle.
Bekísérte a nappaliba, ahol a vendége helyet foglalhat az egyik fotelben, majd a férfi is leült vele szemben. Várakozásteljesen tekintett a lányra. Hiszen ő jött hozzá, az ő dolga, hogy kérdéseket tegyen fel. A férfi pedig már nagyon várta azokat a kérdéseket.

Lana hirtelen azt sem tudta mit tegyen. Minden gondolat kiröppent a fejéből. Nem pont így tervezte. Ott ült egy idegen lakásban, és nézte a fele szemben ülő Alex, várakozásteljes arcát.
A férfi nagyot sóhajtott.
– Megkérdezhetem, hogy miért jött el hozzám?
Alana kissé megrázta a fejét, hogy kiűzze belőle az oda nem illő gondolatait.
– A nevem, Alana – kezdte volna komolyan, de a férfi arca mosolygásra késztette. Alex nyilvánvalóan meglepődött, hiszen amikor tegnap este találkoztak, nem volt idejük közelebbről megismerni egymást.
– Ezt el sem hiszem. Hogy találtál meg?
Alana nagyot sóhajtott. Hát, ez furcsa beszélgetés lesz.
– Van nálad valami, ami miatt meg akarnak ölni – közölte a fájdalmas tényt kertelés nélkül. – Egy napló.
Alex szemei még jobban kikerekedtek.
– Honnan tudsz te erről a naplóról? Hiszen nem is említettük tegnap este Sarah-val.
– Kaptam egy sms-t, ismeretlen számról küldték – tördelte a kezét aggodalmasan a lány. – A múzeum neve állt az üzenetben, a te neved, és egy szöveg, miszerint nálad van egy napló, amit szerezzek meg, és ha megvan, akkor… – a hangja elcsuklott. Nem bírta befejezni. Még csak gondolni is rossz volt rá.
– Akkor mi, Alana? – kérdezte a férfi, de bizonyára ő maga is tudta a választ.
– Akkor meg kell, hogy öljelek – suttogta erőtlenül.
Alana magában azt kívánta, bárcsak itt lenne Gabriella, vagy a többiek közül bárki. Ők talán tudnának segíteni neki, de mivel beindult a folyamat, ezért semmilyen kapcsolatot nem kockáztathatott meg velük.
Most már ő is megtalálta a maga párját, és mostantól hét napja van, hogy maga mellett tartsa, és valahogy rávegye a lehetetlenre: hogy belé szeressen. Ha sikerül,  megtörik az átok, és ő újra érezhet a kezével. Meg akarta érinteni a férfi arcát, végig akarta tapogatni a testét. Érezni akart, de csakis miatta.
Alex nagy levegőt vett, majd lassan kifújta azt. Úgy látszik eldöntötte, mit szeretne, mert felállt a foteléből, és kiment a szobából. Alana csak ült ott, és várt. Fogalma sem volt, hogy a férfi mit csinálhat, de azt az egyet remélte, hogy nem akar tőle túl messzire menni. Erisz azt mondta, ha távol kerülnek a párjuktól, akkor hatalmas fájdalmakat kell átélniük.
Kintről léptek zaja hallatszott, és visszajött a férfi a szobába, kezében a naplóval, majd átnyújtotta a lánynak.
Lana azonnal kinyitotta, amint meglátta a különleges szimbólumokat a bőrborításon. Belelapozott a kis könyvecskébe, a szeme pedig megakadt egy szón, így a gyanúja teljesen beigazolódott: Lelketlen.
Percekig vizsgálta a könyvet, majd becsukta, és a kezei közt szorongatva maga elé meredt. A vékony kis füzetecske egy napló volt. Egy lelketlen naplója, akit Mariusnak hívtak.


Kategória: A Kárhozott érintése | Hozzáadta:: Angyal (2012-08-11)
Megtekintések száma: 111 | Címkék (kulcsszavak): A Kárhozott érintése, Kisregények | Helyezés: 0.0/0
Összes hozzászólás: 0
Hozzászólásokat csak regisztrált felhasználók írhatnak.
[ Regisztráció | Belépés ]